KONFIRMÁCIÓ 2016
2016.05.04.

Konfirmáció vasárnapja május 8-án lesz a gyülekezetben. Szeretettel várjuk a testvéreket erre az alkalomra!

Adó 1% REFORMÁTUS EGYHÁZ
2016.05.04.

Támogassa adója 1%-val a Református Egyház tevékenységét, társadalmi szolgálatát! Az alábbi technikai számon teheti meg felajánlását!




IGEHIRDETÉS SOROZAT AZ ELENGEDÉSRŐL
2012.02.26.

Isten-e Jézus?
2016.05.06.


ENGEDÜNK, VAGY NEM ENGEDÜNK?

Jézus így válaszolt: "Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki. - Máté 3.15

A mindennapi életben számtalan esetben feszülnek egymásnak különböző nézetek. Abból fakad ez, hogy mindenki mást akar véghezvinni az életében. Mindenkinek vannak tervei, elgondolásai, s bizony előfordul, amikor akaratunk, törekvésünk sérti a másik ember, vagy egy közösség érdekeit. Ha szöges ellentétben vagyunk azzal, amit a másik vagy a többiek akarnak, akkor azonnal megvan a konfliktus. Ilyenkor nagy kérdés, hogy vajon ki enged? Enged-e a szülő vagy a pedagógus a gyermeknek? Enged-e a szomszéd a mezsgye miatt? Enged-e egy közösség a fő hangadónak? Enged-e a vezető a beosztottainak? Enged-e egy üzleti partner a másiknak? S ugye, a héten nagy kérdés volt, hogy enged-e a kormány az IMF-nek és Brüsszelnek?

Az engedés, megengedés néha jelentéktelen, máskor pedig nagyon kockázatos és komoly következményekkel járhat. Amikor megengedünk valamit a másiknak, azzal akaratának adunk helyt. Ha mi nem akarunk adott esetben, akar más. Ez örök törvény. Engedni tehát felelősséget jelent. Legyen az két ember ügye, vagy akár az országé. Ha megengedek valami a másiknak, akkor felelősséggel ruházom fel. Átadom neki a kormánykereket és lehetőséget biztosítok a számára, hogy szabadon cselekedjen. Sokak számára nem egyértelmű, hogy engedni nagy felelősség. Nagy döntések kapcsolódnak azokhoz a pillanatokhoz, amikor engedni készülünk egy dologban.

Ma, istentisztelet lévén, arról a döntésről szeretnék beszélni, amit a Biblia sok-sok helyen hangoztat, tudniillik mit jelent Istennek engedni? A mai Igében kétszer is olvassuk ezt a szót, amikor Jézus Keresztelő Jánoshoz beszél: „Engedj most, mert az illik hozzánk, hogy így töltsünk be minden igazságot." Akkor engedett neki.” (Mt 3.15) Keresztelő János nem akart engedni Jézus kérésének, miszerint Őt is keresztelje meg. Arra hivatkozott János, hogy ő kisebb, jelentéktelenebb, mint Jézus, s éppen fordítva kellene, hogy legyen: Jézus keresztelje meg őt. De nem. Isten Fia másként gondolkodott. Osztozni kívánt embervalónkban és Atyja menetrendje szerint vállalni akarta a keresztséget, s megmutatni, hogy egy velünk. Azt kérte Jánostól, hogy engedjen neki. S akkor olvassuk ezt az egyszerű mondatot: „Akkor engedett neki.” Milyen szép ez a mondat. Az ember teret enged az Istennek. Enged akaratának, megengedi terve megvalósulását. Nem okoskodik, mert bölcselkedik felül azon, ami adatott neki, enged Teremtő, Megváltó Istenének.

Milyen ritka ez a kép a Szentírásban is! Hiszen mióta nyomon tudjuk követni a Bibliában az emberiség életének történetét, nagyon sokszor nem ezt látjuk. Ádám és Éva nem engedett Istennek, mint ahogy Káin sem Ábelnek. Nem mondták, hogy rendben van, ha ez az út, igazodom. S ezzel utódaikra is tragikus sorsot vontak. Milyen jó, hogy később enged egy Ábrahám az elhívásnak és utódai ezerszeres áldást nyernek. Nem úgy a fáraó, aki nem engedett az Úrnak és tízszeres csapással kellett szembenéznie Egyiptom földjén. De sajnos azt látjuk, az onnan kiszabadított Izrael népe is milyen sokat nem engedett Istenének. Már a pusztában Mózes és Áron ellen zúgolódtak. Később Kánaán földjére letelepedést követően sem arról voltak híresek, hogy engedtek volna a próféták szavának és egyben Isten közeledésének. Mire Jézushoz érünk időben, egy megkeményedett szívű, farizeusi kegyességgel kell szembesülnünk, akik közül már alig-alig képesek igazán tisztán meglátni az Úr útjait és a nagytanács tagjai közül egy emberről, Nikodémusról olvassuk csak, hogy őszinte szívvel közeledett Jézushoz, engedve beszédének. Pál apostol, mint egykori farizeus életében szemlélhető a leginkább, hogy mennyire a saját, emberi akarata szerint akarta Istent szolgálni és számára is merőben új volt a damaszkuszi út, megtérése helyszíne, ahol rá kellett döbbennie, hogy az nyitja ki az áldások kapuját, ha enged Jézusnak és kimondja a szót: „Mit akarsz, Uram, hogy cselekedjem?”

Mai kérdésünk: engedsz-e Istennek?
Milyen egyszerű, s mennyire felszabadító kérdés. „Engedj most….és engedett neki.” Itt kezdene kinyílni a te életed is Testvérem!

A bevezető szavakban emberi értelemben hallottunk engedésről, megengedésről. Milyen sok embernek engedtél már, s kaptál hideget-meleget. Családtál talán abban, hogy mit is jelent engedni másoknak. Önvédelmi reflexeid arra figyelmeztetnek, hogy védd a saját érdeked, magad, családod, tieid és ebben igazad is van. De íme, a bajok gyökere: embereknek engedtél, nem az Istennek. Ez a legnagyobb rabiga egy emberen, vagy akár egy népen is, mikor sorsa jobbra fordulását attól várja, hogy embereknek engedjen. Ma újra szólít az Ige, bízd magad Istenre! Bízd magad kegyelmére, szeretetére és ígéreteire! Hidd el: Isten jót akar neked.

Mit jelent engedni neki? Még a legkiválóbbak is rögös utakon tanulgatták ezt az utat. Mennyire nem akart engedni Jézusnak a tanítványa, Péter. Mentette volna a kereszttől: „Uram, ez nem eshetik meg veled.” (Mt 16.22) Majd amikor a lábát akarta megmosni Jézus, az utolsó vacsorán, alig akarta megengedni, mert megalázónak tartotta (Jn 13.1kk). Míg végül Jézus szelíd szavaira engedett neki. Annyira várja Jézus ma is, hogy engedd el magad és bízd Őrá életed.

Mit jelent ez? Moody, a híres evangélista mondta: „Ha engedelmeskedünk, a felelősség Istenen van.” Hallottuk: engedni felelősséget jelent. Ez ebben az esetben is igaz. Ha engedsz Istennek, Ő felelősen gondol majd rád és felelősen cselekszik érted. Ha engedsz neki, megtapasztalod hordozó szeretete hatalmát. S nap, mint nap átélheted, hogy életed legnagyszerűbb döntését hoztad meg azzal, hogy engedsz Isten hívásának és útmutatásainak. Adja Isten, hogy átéld, mit tud Ő cselekedni az életeddel, ha teret adsz neki.

Keresztelő János engedett Jézusnak. Úgy cselekedett, ahogy kérte. Bár később voltak pillanatai, amikor nem értette, miért így kellett eljönnie a Messiásnak, és kétkedően küldte el követeit Jézushoz: Te vagy-e az eljövendő vagy mást várjunk? (Lk 7.19) De később meglátta, hogy engedni Jézusnak a legjobb dolog volt, amit tehetett. Ez juttatta el őt magát is szolgálata csúcsára, betöltve küldetését. Bennünk is megjelenhet a kétely, hiszen nem ez az általános a mai világban. De Isten segít, támogat és biztat, hogy megtegyük ezt a meghatározó lépést életünkben!

E mai napon gondolkodjunk el annak a csodáján, mit ajándékozhat nekünk Isten, ha engedünk neki e lelki kötélhúzásban. Arra kér, bízzuk rá életünket, mert a legjobb kezekben lesz az. Így tudunk majd másokat is erre biztatni, hogy minél több ember, család és higgyük, népünk is megláthatja, beláthatja, hogy abban van az igazi erőforrás, amikor Istennek adja szívét az ember. Ott nyílnak ki a lehetőségek, ekkor áradhat reánk áldás, így nyerhetjük vissza békességünket. Isten adja, hogy így történjen ez velünk is! – Ámen.



ELENGEDÉS

"Ne aggódjatok tehát... a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre." Máté 6.31-32.


Az elmúlt héten az Ige központi gondolataként Jézus szavai voltak előttünk: engedj most! S erre láttuk Keresztelő János engedett neki. Isten akaratának engedni. Ma egy másik kifejezéssel vigyük tovább a hallottakat, amely így hangzik: elengedni.

Ez egy kicsit más hangzású, és más természetű magatartás is. Mi mindent szoktunk elengedni? Elengedjük a gyermek kezét, mikor óvodába, iskolába adjuk, majd miután felneveltük a nagybetűs életbe kell elengednünk. Nem is olyan könnyű, igaz? Elengedjük magunkat, átadva testünket-lelkünket a pihenésnek egy zajos napot követően. El lehet engedni egy tartozást, ami nyomta valakinek a vállát. Egy fiatal pedig arról számolt be, hogy elengedte a szerelmét, amit olyan sokáig nem tudott megtenni, s hordozta a viszonzatlan szerelem súlyát magában. Majd elengedte. Valaki elengedi a kormányt és úgy kerékpározik, de elengedünk néha dolgokat a fülünk mellett és néha a kutyát is elengedjük a pórázról. Mit jelent elengedni? Végső soron szabaddá tenni, s egyben szabaddá lenni. Különösen, ha gondokat, terheket, súlyos, nehéz érzéseket cipelve egyszer támad egy tiszta pillanatunk és el tudjuk engedni magunktól. Nincs már görcsben a kéz, a szív, nem ragaszkodik a lélek, egyszerűen elenged mindent és várja irányítás nélkül a dolgok alakulását.

Isten is erre hív olyan sokszor! Minden gondotokat Őreá vessétek, mert neki gondja van reátok! (1Pét 5.7) Hagyjad az Úrra utadat, bízzál Őbenne, mert Ő munkálkodik! (Zsoltár 37.5) Légy csendben, és várj az Úrra! (Zsoltár 37.7) S a mai Ige: Ne aggodalmaskodjatok életetek felől, mit egyetek, mit igyatok, mivel ruházkodjatok, mert Mennyei Atyátoknak gondja van reátok.

Mit kér Isten ezekben a mondatokban? Azt, hogy ne ragaszkodjunk túlontúl az életünkhöz, engedjük el életünk kormányát és bízzuk rá magunkat. Adjuk át neki sorsunkat, hadd mutassa Ő az utat, hadd vezérelje életünket! Jézus mondja: „Aki meg akarja tartani életét, elveszti azt, aki elveszti értem és az evangéliumért, örök életre nyeri meg azt.” (Lukács 17.33) Kik nyerik meg az életet? Akiknél megvalósul az elengedés. Istennel együtt tehát, tanulhatjuk lelkileg az elengedés művészetét.

Mihez lehetne hasonlítani az elengedés életérzését? Gondoljunk egy süllyedő hajóra, ami jelentse az életet. Azt az életet, ami telve van elmúlással. Minden elmúlik, előbb-utóbb eltűnnek a dolgok. S aki belekapaszkodik élete dolgaiba, az olyan, mintha a süllyedő hajóba kapaszkodna. Ha nem tudja elengedni, vele vész el a habokban. Ha elengedi és olyan könnyűvé lesz, mint a parafa dugó, az a hullámokkal fog felemelkedni a magasba. Tehát nem a ragaszkodás, nem a dolgok markunkban tartása hozza az eredményeket, hanem azok elengedése. Van, aki úgy fogalmazza ezt meg, hogy túl kell lépni dolgokon. Igen, így is ki lehet fejezni az elengedés természetét. Nem rágódni az életünkön. Tegyünk egy próbát: kezdjünk egy szorítani a kezünkben csak egy darab tollat. Még az is fájdalmas tud lenni. S próbáljuk ki milyen érzés a földre ejteni. Ugyanígy viselkedik a lelkünk is. Isten elengedésre hív. Arra, hogy Ő vihessen. „Vénségetekig ugyanaz maradok, ősz korotokig én hordozlak! Én alkottalak, én viszlek, én hordozlak…” Ézs. 46.4 Kétszer is elmondja: Én hordozlak!

Engeded-e testvérem, hogy vigyen az Úr? Mint ahogy Péternek is odaintett a tengeren, mikor az Jézus felé akart elindulni. S addig ment is Péter, míg Jézust nézte, de mikor a hullámokra nézett, azonnal süllyedni kezdett. Nem hitte, hogy Jézus hordozhatja. Bízd rá magad. Engedd el a dolgokat, helyezd imádságaidban akarásodat, terveidet, jövődet, gyermekeidet, unokáidat, egész sorosodat a mindenható, mindeneket alkotó Isten kezébe!!! Ő tud hordozni, Ő erős Isten és várja ezt a szent ráhagyatkozást a részedről.

Láttuk a bibliai Igéket. Egyet idézek még, amely Kálvin János reformátor nagy Igéje is volt: „Nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.” (Róma 9,16) Akkor kapjuk meg a dolgokat, amikor Isten könyörül rajtunk, nem akkor, amikor mi akarjuk kézben tartani magunkat.

Erről a kegyelemről mondja Reményik Sándor (az elengedés pillanatiról), gyönyörű versében:

S akkor – magától – megnyílik az ég,
Mely nem tárult ki átokra, imára,
Erő, akarat, kétségbeesés,
Bűnbánat – hasztalanul ostromolták.
Akkor megnyílik magától az ég,
S egy pici csillag sétál szembe véled,
S olyan közel jön, szépen mosolyogva,
Hogy azt hiszed: a tenyeredbe hull.
Akkor – magától – szűnik a vihar,
Akkor – magától – minden elcsitul,
Akkor – magától – éled a remény.
Álomfáidnak minden aranyágán
Csak úgy magától – friss gyümölcs terem.
Ez a magától: ez a Kegyelem.


Ez az elengedés. További példával olyan, mint egy megírt levél. Akkor jó, ha feladjuk. Sokan úgy élnek, hogy akarják, Isten segítsen rajtuk, imádkoznak, kérnek, de a kezükben marad mindaz, amit könyörgésben Isten elé vittek. Nem adják fel a levelet.
Add fel, testvérem! Engedd útjára. S tapasztald meg, milyen, mikor Isten hordozza a dolgokat, a körülményeket, és Ő szabja meg jövődet. Ahogy a mai Igeszakaszban Jézus maga mondja: "Keressétek előbb Isten országát és az Ő igazságát és mindenek ráadásul megadatnak nektek!" Máté 6.33.

Továbbmenve, számunkra maga Isten lehet a példa az elengedésben! Ő volt az, aki elengedte Fiát erre a világra! Félthette volna Heródesek, Pilátusok haragjától, aztán megannyi emberi gonoszságtól, de elküldte, hogy tanítson bennünket, sőt, hogy meghaljon értünk az Úr Jézus. El tudta engedni értem és érted!
De ugyanezt teszi velünk is. Elenged bennünket! Gondoljunk a tékozló Fiúra (Lukács 15), akit Atyja, minden szó nélkül elengedett a világba. Megejtő az a pillanat, amikor azt olvassuk, kikérte a vagyont a fiú, de néhány napig még otthon maradt, majd csak akkor indult el. De nem olvassuk, hogy az apja szívére beszélt volna. Elengedte. Menj. S így enged bele Isten bennünket is annyi hibás döntésünkbe, néha mély bűnökbe, hogy meglássuk, mit érünk egyedül, s hogy mennyire szükségünk van Őreá. Az Atya nem láncol magához, de mikor megy haza a Fiú, elébe fut, szeretettel öleli át - mert ilyen a mi Istenünk! Ő ismeri az elengedés erejét.

Ehhez képest milyen sokszor ragaszkodunk a saját igazunkhoz, vagyonunkhoz, elért eredményeinkhez, s azt mondja Isten: engedd el. S milyen sokan nem képesek elengedni a múltat, s ráhagyatkozni Isten ígéreteire, aki azt mondja, háta mögé veti bűneinket és nem emlékezik meg róluk soha! Mert mi a megbocsátás? Valójában elengedés. Nem írja fel Isten a múltat, és nem írom fel ezért embertársam vétkét, bántását, megszólását sem, hanem elengedem, mert Jézustól új természetet kaptam. Íme, megannyi élethelyzet, ahol ott munkál az elengedés.Ez az Isten országa hatalmas törvénye. Minden napod Őelőtte legyen megélve. Természetesen cselekedj is, de ott és akkor, amit Ő jelöl ki számodra. Adja Isten, hogy eszerint járjunk, s engedjük, hogy naponta vigyen, hordozzon és mind boldogabbá tegyen a kegyelem.

Ámen.



ENGEDNI – ELENGEDNI – ENGEDELMESKEDNI

"Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.- Máté 7.21

Az elmúlt hetek igehirdetéseiben az engedés és az elengedés témájáról elmélkedtünk itt a gyülekezetben. Láttuk, milyen nagy haszna van Isten előtt annak, ha nem az életünkhöz ragaszkodás vezérel bennünket, hanem átadhatjuk életsorsunkat, döntéseinket neki és Ő vihet, hordozhat, vezethet bennünket. Engedj neki! – szólt az első üzenet. Majd az elengedésről hallottunk, ami már nem csak egyszeri alkalom, hanem bátorított teljesen Istenre bízni magunkat. Isten hordozó szeretetére való ráhagyatkozásról szólt az elengedés témája. Ma még tovább visz az Ige, s az engedelmességről hallunk bővebben. ENGEDNI – ELENGEDNI – ENGEDELMESKEDNI. Ezt a címet adhatjuk így a mai délelőtti Igének.

Az engedelmesség kifejezés nagyon sokszor előfordul a Szentírásban. Isten népe sajátos magatartása ez. A legtöbb ember, amikor e szót hallja, inkább gondol kényszerre, a szófogadás lelkületére, mint valami pozitív dologra. Az Istenhez tartozó ember viszont örömmel van ebben az állapotban. Szívesen engedelmeskedik, mert Isten eljuttatta ennek örömére.

A mózesi könyvekben ígéret fűződik az engedelmes élethez: „Ha engedelmesen hallgatsz Istenednek, az Úrnak szavára, és azt teszed, amit ő helyesnek tart, figyelsz parancsolataira, és megtartod minden rendelkezését, akkor nem bocsátok rád egyet sem azok közül a bajok közül, amelyeket Egyiptomra bocsátottam.”(2Móz15.26) Engedelmességre biztat itt Isten, ami védelmet jelentett népének. Csapások távol tartását ígéri ezekben Isten.

Majd Sámuel próféta által ezt mondja: „Többet ér az engedelmesség az áldozatnál!”(1Sámuel 15.22) Ami felszabadítja az embert a teljesítményorientált vallásosságtól, az áldozat fölé emelve az engedelmességet.

Később Bölcs Salamon így imádkozik: „Adj azért szolgádnak engedelmes szívet, hogy tudja kormányozni népedet, különbséget téve a jó és a rossz között, különben ki tudná kormányozni a te nagy népedet?!” (1Kir3.9) Salamon az engedelmességben eszközt lát, mellyel Isten vezetői látására hangolódhat, mely nagy áldást hozhat az egész népre. Őt és uralmát meg is gazdagította minden téren az engedelmesség.

Az újszövetség így mutatja be az első tanítványokat: „Nagy félelem fogta el őket és így szóltak egymáshoz: ki ez, hogy a szél is, a tenger is engedelmeskedik neki?” (Mk4.41.) Egy, a Mindenható Isten akaratára hangolt világegyetem jelent meg a szemeik előtt, mely úgy engedelmeskedik az Úrnak, mint egykor a Jónáshoz igyekvő cethal. S míg Jónás engedetlen volt, Isten teremtménye azonnal teljesítette Isten akaratát (Jónás 2.1.11.). Csakúgy, mint a szelek és a tenger is, amin csodálkoztak a tanítványok.

Jézus így vallott az engedelmességről követőinek: „…ne annak örüljetek, hogy a lelkek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a nevetek fel van írva a mennyben.”(Lk 10.20) Jézus világossá teszi itt, hogy nem a parancsoló hatalomban, hanem a Vele harmonikus közösségben rejlik az igazi öröm. Ő sem a diktatórikus parancsszó Istene, hanem engedelmességre hívó szava kiutat kínál minden elveszett állapotból. S aki kimarad ebből, arról valóban kemény diagnózist vázol maga Jézus: „Aki pedig nem engedelmeskedik a Fiúnak, nem lát majd életet, hanem az Isten haragja marad rajta." (Jn 3.36.)

Ugyanerről hallunk ebben a mai Igében is. Jézus azt mondja: "Nem mindenki megy be a mennyek országába, aki ezt mondja nekem: Uram, Uram, hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.” (Máté 7.21.) Tehát hiába beszél valaki Istenről, vagy szólítja Urának, ha hiányzik életéből az engedelmesség. Az engedelmesség tehát Istenre épített élet. Ahogy hallottuk is a bölcs építőmester példázatában.(Mt 7.24-28.)

Jézus azt is mondja: „Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám." (Mk 3.35) A neki engedelmeskedőket családja tagjainak hívja.

Mit látunk tehát? Jézus olyan Istennek mutatja be Atyját, akinek van egy terve, s az engedelmesség valójában egy eszköz, amivel belesimulhatunk mentő szeretetét kínáló kezébe, s azonosulhatunk elgondolásaival. Akik engedelmeskednek neki, érzik, hogy jó Istennel együtt lenni. Számukra az engedelmesség egy nagyon természetes dolog, az Úrral töltött idő vele járója inkább, mint annak feltétele.

ENGEDNI – ELENGEDNI – ENGEDELMESKEDNI - Láttuk az elmúlt hetekben, hogy lehet Istennek engedni egy-egy alkalommal. Már ebben is áldás van. S lehet elengedve rábízni magunkat az Úrra, és átélni hogyan hordoz, s képes kirendelni mindazt, ami szükséges az élethez. De a legteljesebben azok tapasztalják erejét, akiknek az engedelmesség életterükké lett, sőt ebből élnek, s ebből merítenek erőt. Jézus maga is így járt e földön. Erre nézve mondta: „Az én eledelem az, hogy teljesítsem annak akaratát, aki elküldött engem, és bevégezzem az ő munkáját.” Jn4. 34. Jézus az engedelmességben és az engedelmességből élt. Szerette Atyja akaratát tenni ezen a földön. Táplálék, életet adó energiaforrás volt számára minden, amit Atyja akar. Tudta, hogy ez az isteni akarat szülte a világ megmentésére való tervet, amivel azonosulnia, annak engedelmeskednie a legnagyobb öröm volt számára. Ma bennünket is erre bíztatnak az Igék. Istennek való engedésre, ráhagyatkozó elengedésre és Isten akaratának örvendező, annak sodrásában élő tiszta, kényszer nélküli engedelmességre.

Jakab levele bíztasson végül: „Engedelmeskedjetek azért az Istennek!” (Jak 4.7) – Ámen.


(Az igehirdetések 2012 januárjában hangoztak el a gyülekezetben.)




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg: