KONFIRMÁCIÓ 2016
2016.05.04.

Konfirmáció vasárnapja május 8-án lesz a gyülekezetben. Szeretettel várjuk a testvéreket erre az alkalomra!

Adó 1% REFORMÁTUS EGYHÁZ
2016.05.04.

Támogassa adója 1%-val a Református Egyház tevékenységét, társadalmi szolgálatát! Az alábbi technikai számon teheti meg felajánlását!




IGEHIRDETÉS SOROZAT AZ ELENGEDÉSRŐL
2012.02.26.

Isten-e Jézus?
2016.05.06.


MINDENT ISTEN VÉGEZ

„Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait…” Máté 13.11

Biztosan láttunk már olyan gyermeket, fiatalt, aki sokra tartotta magát, beképzelt volt és úgy élte a mindennapjait, mintha ő lenne a világ közepe. Sok esetben fel lehet fedezni azt az ilyen életek mögött, hogy minden megadatott nekik, hiszen a szülei dolgoznak, és a szükségesen is túl lett megteremtve nekik minden. Talán emiatt nem tudják az ilyen életek, hol tartanak. Hiszen meddig jutnának a szüleik fáradozása nélkül? Nem túl messze. Talán még éheznének is, vagy ott fagynának meg a hidegben.

Valahogy így éli az emberiség is az életét, Isten vonatkozásában. Mennyi fölösleges elbizakodottság van a felnőtt társadalom élethez, sőt egymáshoz való hozzáállásában! Milyen sokra is tudja tartani magát Istennek legbecsesebb teremtménye, az ember, s közben mennyire vak, hogy naponta eszébe vésse: bármije, ami van, Istentől származik. Ő teremtett meg mindent, ami az élethez szükséges, s nem az ember keze csinálmánya az. Úgy is mondhatnánk, hogy mindent Isten végez. Isten tartja az alapjait mindenféle létezőnek, Ő az, aki gondviselése folytán felügyeli a világot. S hol vagyunk mi, törékeny emberek, hogy olyan nagyra tartsuk magunkat csak a legkisebb dologban is.

S ha továbbmegyünk, Isten nemcsak a teremtett világ őre, felügyelője, hanem létezik neki egy sokkal fontosabb munkája, ami nem más, mint a megváltás. Az ember, aki az édenkert óta bűnben, azaz Istentől elidegenedett állapotban éli az életét, Isten kegyelme folytán mégis visszakerülhet az Atyával való közösségbe. Erre is igaz, hogy az ember erre önmaga erejéből képtelen. Bármilyen büszkék is vagyunk sokszor saját erőforrásainkra, erre sohasem leszünk képesek. Isten tevékeny szeretete viszont képes olyan erőkkel belépni ebbe a világba, hogy mindez mégis megvalósuljon. Így jött el Jézus Krisztusban a világba. Így teremtette meg ennek a hazatalálásnak a feltételeit. Ebben a tekintetben is elmondható, hogy mindent Isten végez, mindenre Isten ad lehetőséget. Ő az, aki képes újjászülni egy emberi szívet. A Bibliában azt olvassuk, hogy „az Úr megnyitotta Lídia szívét.”(Apcsel 16.14) Nem az emberi logika, valamiféle lehengerlő retorika, hanem a Szentlélek cselekedte meg ezeket. Isten előtt nem volt akadály, mert "Ő a kövekből is tud fiakat támasztani magának." (Máté 3.9) Miközben sokat hallgatunk Igét, beszélünk gyülekezetről, s mi magunk is forgolódunk az egyház közösségeiben, jól jegyezzük meg azt, hogy mindent Isten végez. Nélküle nem lenne Bibliánk, egyházunk, nem létezne imádság, nem lennének új életek, nem lenne semmi, ami üdvösségbe visz. Szuverén akarata az alapja mindennek. Isten szuverenitásáról ma keveset hallunk. Ez azt jelenti, hogy Ő független az embertől. Ő már készített tervet szeretete folytán a bűnös ember számára. Mielőtt mi jöttünk volna, Ő már volt. „Nem éltem még e föld színén, te értem megszülettél…” – mondja az ének Jézus Krisztusról is. Isten nem kérdezett meg bennünket arról, hogy mit cselekedjen, nincs erre szüksége. Őt nem korlátozza semmi és senki, hogy véghez vigye elgondolásait. Ő adja a hitet kegyelme és belátása szerint azoknak, akiknek akarja. Ez nehezen fér bele a mi véges elménkbe. S talán még sértő is reánk nézve időnként, de ezeket a kérdéseket a Szentírás mindössze ennyiben foglalja össze: így látta jónak. (Máté 11.26)

Ugyanez a lényege ennek a mai Igének is: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait…” Máté 13.11– Láttuk, hogy Isten ad mindent. Ez még inkább aláhúzza a "megadatott" kifejezés itt. „Nektek megadatott….”. Tehát vannak olyanok, akikre úgy gondolt Isten, hogy nekik odaadja országának, titkainak megismerését. Magyarán hitet ad nekik. A hit a Biblia fogalomtárában nem a hit választásának képességét jelenti, amit akár vissza is utasíthat az ember. Nem, hanem Isten magát a hitet adja! Ami nem más, mint Isten titkai látásához való elengedhetetlen világosság. A hit az újjászületett hívő életjele, csakúgy, mint amikor egy újszülött csecsemő a világra jövetelekor sír. „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” (Ef. 2:8). Még egyértelműbben fogalmaz Pál a Filippi levélben: „Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért,… hogy higgyetek Őbenne” (Fil. 1:29) Az üdvözítő hit nem az üdvösséget kereső, bűneiben halott ember hozzájárulása a maga megmeneküléséhez, hanem az Isten elől futó bűnös embert kereső kegyelmes Isten hozzájárulása az ember megmentéséhez. Nem azért hiszünk, hogy újjászülessünk, hanem azért születünk újjá, hogy higgyünk! S ez nem ugyanaz!

Látjuk, hogy mindent Isten végez. A „Nektek megadatott…” kifejezés pontosan erre utal. Jelen lehet valami olyan az életünkben, amiért semmit nem voltunk képesek tenni és egészen egyszerűen csak kaptuk. Ajándék ez, amit érdemtelenül, mindenféle ok nélkül kapunk, nem a tulajdonságainkért, nem azért, mert jó pontokat szereztünk Istennél, hanem azért, mert „így látta jónak”. Mózes írja:„nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közt a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok valamennyi nép közt, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr… ” 5Mózes 7.7 Amikor valaki ezt felfogja, örökre hálás lesz azért a szeretetért, ami Istenhez köti az életét.

Nem véletlen, hogy a „nektek megadatott…” kifejezés a magvető példázata után következik a Szentírásban. Valójában Jézus jól ismert példázata esetén is ez a kulcs, annak megértéséhez. A példázatban földtípusokat említ Jézus, s láttatja az akadályokat a sokszoros termés útjában. Bizony felismerhetjük a kemény útfél, a sziklás föld és a tövises talaj mentén, mennyire nincs bennünk képesség arra, hogy hozzájáruljunk az üdvösségünkhöz. Ilyen földekhez hasonlítható sokszor a szívünk. Jó talajt, nyitott szívet a mag előtt, csakis Isten Szentlelke képes teremteni, ugyanolyan erővel, mint amivel létrehívta a világot. Mindent Ő ad, minden tőle származik. Ő az, aki „elkezdte bennetek a jó munkát, bevégzi a Jézus Krisztus napjára.” Fil 1.6. Ő kezdi el bennünk a hit munkáját, de Isten fog ott állni műve végén is, amikor Jézus Krisztus megjelenik és magához veszi Övéit.

„Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait…” Máté 13.11 Adjunk hálát ma ezért Istennek! Legyen távol szívünkből mindenféle elbizakodottság. Alázattal ismerjük fel azt a hatalmas ajándékot, amit kaptunk Jézusban! Amikor hitre bíztat az Ige, a Szentlélekkel együtt a szívünkben, akkor ez jelentse azt életünk minden napján, hogy mind jobban akarjunk a kapott hitben erősödni, és Isten iránti bizalomban gyarapodni. Imádkozzunk azért, hogy másoknak is adasson a hit, és még sokakra igaz legyen, akiket testvéreinkké tehet Isten Lelke: „Mert nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait…” – Ámen.



HÁLÁT ADNI, DE TISZTA SZÍVBŐL!

„Tiszta szívből adok hálát neked, tanulva igazságos döntéseidet!" 119. zsoltár 7.vers

A falinaptár mai Igéje ez, a zsoltáros Istennel való beszélgetéséből. Két fontos dologra mutat rá ez az Ige, hogy a hívő ember, ha megáll Isten jelenlétében, akkor mire legyen a szívében.
1. Hálaadás. Amikor Isten jelenlétében megjelenik valaki, akkor arra tanít bennünket a Szentírás, hogy első szavunk a hála legyen. Itt nagyon beszédes a sorrend. Nyílván nagyon fontos, hogy Isten gyermekei kérhetnek is Istentől, aztán elsírhatják előtte bánatukat, de figyelmeztet ez az Ige, hogy a sorban az első a hálaadás, a köszönetmondás legyen. TE annyit adtál s adsz nekem, AJÁNDÉKOZÓ ISTENEM! S én mindazért, míg itt vagyok, csak egy kis hálát adhatok. Tanít ez arra, hogy mindig legyen legalább egy dolog, amiért hálát adhatunk. Ez egy kicsit rá is nevel bennünket a hálaadó életre. Hogy soha ne felejtsük el. – Aztán azt mondja a zsoltár, mintha pontosítana, hogy ugyanakkor tiszta szívből való hálaadás a kedves Isten előtt. Bármennyire is azt hisszük, hogy ez nem fontos, nagyon is az. Mert lehet nem tiszta szívből hálát adni? Igen lehet. Úgy is mondhatnám, hogy illemből. Azaz azért, mert mások mondták nekünk, vagy azért mert így illik a keresztyén embernek, vagy egyszerűen azért, mert ma is így halljuk és ezt tanácsolja a tiszteletes úr. De nyílván ne ezért adjunk hálát. Ez így kínkeserves lesz. Sőt vannak olyan keresztyének, akik a hálaadást is úgy gyakorolják, mint valami szokást. A szokás pedig hatalom. Fogva tarthat és közben ott lehet a szívben mégis az elégedetlenség. Hogy hálát adunk mi, de azért mégis vannak elégedetlenségek bennünk. Hálát adunk az életünkért, de azért, ha a másikra nézünk, lehet, titokban irigykedünk, s még sem örülünk annak, amit Isten nekünk tartogatott. Nézzük a másik életét, gyermekeit, előre menetelét, házát, munkáját, javait, s lehet hálát adunk mi a magunké végett is, de van titkos vágy bennünk a többre is. S kérdezze meg ma tőlünk a zsoltáros: vajon tudunk-e mi tiszta szívből hálát adni? Azaz elégedett szívvel, igazi köszönettel, valódi hálával. Nagy és fontos kérdés ez. Mert amíg nem lesz bennünk tiszta hála, amíg nem lesz őszinte a szívünk Isten előtt, addig nem is leszünk boldogok a hálaadásban. – Isten őszinteséget vár tőlünk. Olyan őszinte volt az a vak, akit egyszer Jézus meggyógyított. Szeretem ezt a történetet, mert arról beszél, hogy Jézus az elején csak félig gyógyítja meg. S megkérdezi, hogy látsz-e valamit. S az ember bevallja, hogy látja az embereket, mint valami járkáló fákat. Aztán Jézus majd másodszorra teszi rá kezét és akkor mindent tökéletesen látott. Vajon nem tudott az Úr Jézus elsőre tökéletesen gyógyítani? Dehogynem. Csak ez egy próba volt. Mert lehetett volna előbb illedelmes, hogy azért csak kapott valamit, olyan sokan nem gyógyultak meg, legyen elégedett ennyivel is. A félmegoldás se rossz, valahogy majd csak eltájékozódik. S mondhatta volna, hogy igen látok. De tudom, hogy utána nem lett volna békessége: elment volna és elégedetlenség gyúlhatott volna a szívében: hogy azért jobbat is adhatott volna, meg hogy mások többet kaptak. Nem lett volna igazán hálás. Nem lett volna tiszta hála a szívében. Mi akkor a megoldás? Ahogy ez a vak, mondjuk el Jézusnak őszintén mi van a szívünkben. Miért palástoljuk? Adjunk hálát neki, de ne takargassuk utána azt sem, ami hiányzik. Ne legyünk az imádságban álszentek, mert Isten úgy is látja, mi van bennünk. Kár is titkolnunk előtte. A hálaadásunk így lesz tiszta, őszinte, és elégedetlenségektől mentes. Természetesen ha ne a másikhoz mérjük sohasem az életünket, hiszen a 10.p-ban olvassuk, hogy NE kívánd azt, ami a te felebarátodé! S valóban lássuk meg, hogy mindenekelőtt nekünk is adott Isten, mert mindenkinek adott, bizonyos dolgokban többet, mint másoknak, s ne mindig a szomszéd rétje legyen zöldebb a számunkra. Másrészt ha nincs meg valamink, akkor se irigy szemmel nézzük a másét, hanem bátran kérjük el azt Urunktól. Legfeljebb ha nem adja meg, megérthetjük, hogy arra nincs, vagy egyelőre nincsen szükségünk. Nem mindig könnyű ez, de ezek nevelhetnek bennünket a tiszta szívű hálaadásban. Így jutunk el a második részéhez a zsoltárnak:
2. „…tanulva igazságos döntéseidet.” Ez azt jelenti, hogy a hálaadás közben megérthetjük, hogy felőlünk hogyan döntött Isten: azaz mit ad meg nekünk, mit nem, s még a meg nem hallgatott imák is beszédesek lehetnek. S arról beszélnek, hogy Isten ugyanolyan igazságos, ha nem is ad meg bizonyos dolgokat a számunkra, legfeljebb nem sok hasznát látná az életünk. Lehet, ha megkapnánk, felfuvalkodna az életünk, vagy romlásba döntene az bennünket. Esetleg az is előfordulhat, hogy azért nem adja meg Isten a kívánságunkat, mert vadhajtást eredményezne az az életünkben. Tudjuk ilyenkor tavasszal, hogy ami ág nem vagy csak olyan sután teremne gyümölcsöt, azt mi is lemetsszük a fákról, hogyne tenne így a mi mennyi Atyánk, amikor nem ad meg nekünk mindent, amire áhítozunk, hogy ne legyen lelkileg vadhajtás életünk fáján. Hát ilyen folyamatokon keresztül tanulgathatjuk Isten igazságos döntéseit. Amiket nem jó, ha kétségbe vonunk, legfeljebb magunkat nem ismerjük elég jól, s erre akar elvezetni Urunk bennünket.
Ahogy elhangzott ezek nem könnyű dolgok. De a ma hallott Ige alapján adjon a mi Urunk nekünk tiszta hálaadó szívet és azt is, hogy közben értsük meg egyre tisztábban az Ő felőlünk való útjait, hogy bizony nekünk is adott, másképp, mint embertársainknak, de mindenképpen hálát adhatunk neki saját életünk gyümölcseiért. Másrészt pedig figyeljük meg naponként az ima meghallgatásokban, vagy éppen kéréseink elmaradásában, hogy milyen igazságosan és bölcsen is gondoskodik Isten életünk felől.
Adja az Úr, hogy mi is bölcsebbek legyünk ezen a téren nap, mint nap. – Ámen.




JÉZUS KÖVETÉSE

Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, vegye fel a keresztjét és kövessen engem!" (Máté 16:24)

Ha valaki….

Jézus hívása hangzik a református falinaptár egyik Igéjeként. Ennek halljuk ma az üzenetét.
1. Ha valaki utánam akar jönni. Különösen ez a kezdő fél mondat hangsúlyos. Ha valaki….Jézus kínál valamit, de senkire semmit nem kényszerít rá. Hív Jézus szeretettel, de nem kötöz magához. Nem kötelező hinni, nem kötelező keresztyén embernek lenni. Jézus mindenekelőtt rábízza már az elején a döntést az emberekre. Itt, amikor Máté szerint hallgatta Őt már a sokaság, a tanítványok, sok minden kiderült már abból az evangéliumból, amit Jézus hozott, akkor nem azt mondja, hogy márpedig most kell jönni, most lehet megragadni – nem fenyegetőzik, ha valaki mégsem választja Őt. Tiszteli itt Jézus ebben a mondatban az ember szabad akaratát. Ő ilyennek teremtette az embert. U5ralkodni akar az emberen, de nem eluralkodni, parancsolni akar neki, de nem parancsolgatni, oktatni, de nem kioktatni, szólni akar hozzá, de nem beleszólni az életébe. Nem sértegetni, hanem megbecsülni a személyét. Az ember részéről erre az önkéntességre hívnak a szavai: ti. a döntés, a felelősség az emberen van. De Jézus világosan beszél, s azt is mondja:
2. Tagadja meg magát. Hogy lehet, hogy ezt mondja Jézus, mikor tiszteli a szabad akaratot, hogy saját magunk megtagadását kívánja? Nem összeegyeztethetetlen ez? Nem. Ez mindösszesen azt jelenti, hogy Jézus nem árul zsákbamacskát. Ő úgy hív, hogy mindent el akar mondani követése felől. S nem mondja, hogy ez könnyű lesz. Nem akarja egy álomvilágba ringatni az embert. Nem ígér olyat, ami nem igaz. DE azt elmondja, hogy nekem van egy tervem, van az Atyának egy akarata, a világ megmentése, s ha valaki követni akar, s tanítványom akar lenni, akkor úgy jöjjön, hogy itt én mutatom az utat. Ennek feltétele, hogy el tudja fogadni az ember, hogy bűnös életével ehhez asszisztálni nem tud. Részt vételével, ha természete megmarad olyannak, amilyennek született és nem szülheti újonnan Isten Szentlelke, akkor több bajt és kárt tesz, mint amit segítene Jézusnak. Ezért mondja: tagadja meg magát. Mondjon nemet saját okoskodására és legyen tanítható. Vágyjon tanulni Jézustól, akarjon ne emberi módon, hanem isteni módon gondolkodni. – Jézus és Péter beszélgetésében mennyire kiütközik ez! Nem az Isten szerint gondolkozol….Péter sokáig nem tagadta meg hirtelen, bőszen tüntető, lobbanékony természetét, s majd ott a keresztnél omlik össze, Jézus pillantásától. Nagy dolog ez, amin Jézust követve mindenkinek keresztül kell mennie. S még folytatja Jézus:
3. Vegye fel a keresztjét. Már-már úgy érezzük, hogy Jézus itt egészen messzire megy. Nemcsak önmegtagadás, hanem kereszthordozás is? Igen. Itt el kell mondani, hogy igazából mire is gondol Jézus, amikor kereszthordozásról van szó. Sokszor azonosítjuk az életünkben a bennünket érő bajokat, fájdalmakat, szenvedéseket is ezzel a szóval: kereszthordozás, vagy mondják némelyek, hogy én nagy keresztet hordozok. Szép, költői szófordulat ez, s nyílván érezheti így valaki. De ma hadd mondjam el, hogy a Biblia, amikor kereszthordozásról beszél, akkor elsősorban Jézus keresztjére utal, s Jézus is ilyen értelemben használja a ’sztauros görög kifejezést. Ez tehát egy olyan teológiai fogalom, ami nyomán a kereszthalál Jézus megaláztatásának legmélyebb, leggyalázatosabb pontja, egyúttal azonban engedelmességének a betetőzése is. Az Isten akarata iránti végső engedelmesség jele. Az önfeláldozás eszköze, ha valaki hordozza azt. Ilyen módon a keresztet hordozó ember, eggyé lesz Jézus Krisztus céljaival, része lesz az üdvösségért való munkálkodásban és Isten munkatársa lesz. Látjuk, hogy ilyen értelemben sokak szótárában mennyire megerőtlenedett ez a bibliai fogalom. Mert az elsősorban nem az általános emberi fájdalmak jelzője, hanem az Úrhoz tartozás velejárója. Ugyanis a keresztet az visel, aki Jézusért hord gyalázatot, aki a bűn elleni harcban áll helyt, aki végzi az evangélium munkáját, s aki Pálhoz hasonlóan elmondja, hogy akiknek hirdeti az Igét, ahogy Pál is tapasztalta: a keresztről szóló beszéd – az Ige – bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, Istennek ereje! – Tehát ha kimondjuk ezt a szót, hogy kereszt, nagyon fontos, hogy lehetőleg arra gondoljunk, amikor – s itt Jézus is erre gondol - valaki Őérette vállal gyaláztatást. – S ugyanakkor a Biblia a szenvedéseket, a betegségeket, fájdalmakat inkább úgy illeti, hogy az próba. A próbatétel kohója, amiben megpróbáltatik az ember élete, edződik hite, erősödik reménysége, vagy ha nem állja ki a próbát, akkor éppen az ellenkezőjéről tesz az ember tanúbizonyságot. – S itt persze nagyon fontos az, hogy sok testvér lehet és élhet ilyen próbákban és ez adja azt a keresztyéni feladatot, hogy erősítsük egymást ezekben a próbatételekben, hogy megmaradjon azoknak hite, akik a szenvedés kohójába estek. De legyen ugyanakkor fontos az, hogy Jézusért viszont a keresztet, ami sokaknak bolondság boldogan vállaljuk. Fontos ez a megkülönböztetés.
4. Kövessen engem. Azaz így kövessen. Ezeket tudva, ezekkel számolva. S ne gondoljuk azt Jézus követéséről, hogy az holmi könnyed dolog, hiszen sok esetben harc önmagunkkal, a bűnnel, sőt ennek a világnak a kísértéseivel, üldözése közepette és sokszor testi életünk próbáival is telik, amik nehezítik ezt a követést. – De ma imádkozzunk azért, hogy az Úr Jézus adjon nekünk bölcsességet, bátorságot, kitartást ezekben, hogy így tudjuk Őt követni és felvállaljuk minden időben az Őhozzá való tartozás szépségét, és legyünk ezeken az utakon győzelmes életű tanítványai az Úrnak. – Ámen.



GYÁSZOLÓK VASÁRNAPJA

„Bár tudnám, hogy hol találom Istent?” Jób 23:3

MA egyházi rendünk szerint az egyházi év utolsó vasárnapja van. Jövő hét vasárnap már advent. S az utolsó vasárnapot, a mai vasárnapot, a németajkú testvérek után „Örökkévalóság vasárnapjának” hívjuk. Novemberben különösen sokat gondolunk a tőlünk elköltözöttekre, azokra, akiket elszakított tőlünk a halál. November elején felkeressük a temetőket, sírcsokrot viszünk, emlékezünk szeretteinkre. Egyházi rendünk szerint ez az utolsó vasárnap azonban tovább mutat. S jelzi, hogy amikor bezárul az egyházi esztendő, akkor még sem a halálé az utolsó szó. Hanem ami elkezdődött Jézus születésével, az nem a halállal ér véget, hanem figyelmeztet, és vigasztal egyben, hogy van örökkévalóság. Nem a lélek halhatatlansága a reménységünk, ezt nem tanítja a Szentírás, hanem az ember megállása Isten előtt. Aki helyesen ítél és látja életünket. Mi, és az emberek lehetünk részrehajlóak, elfogultak, még saját életünkkel kapcsolatban is. De Isten nem az. S örökkévalóság vasárnapja bennünket az Úrhoz terel. Mert arra tanít, hogy akik Krisztusban vannak, azok számára nincs vége a halállal e földi sornak. Mert Jézus megőrzi őket. S ebben van hatalmas vigasztalás minden ember számára. Persze nem könnyű ezt minden időben kristály tisztán látni és felismerni. Sokaknak lehetnek még kérdéseik, sokan vannak úgy, mint Mária Magdaléna, aki megállt Jézus sírjánál és könnyeitől nem látta tisztán, hogy már a Feltámadott Jézus beszél vele. Ebben a mai Igében is, a könnyeitől alig látó ember alakja szegődik mellénk, mai sírók, szomorkodók mellé.

Egy kereső emberi szív szavai ezek. A Biblia nagy szenvedője, Jób imádkozik így. Jób hívő ember volt. Igaz ember – mondja a Szentírás. Ismerte Istent, és vele járt. Még a Sátánt is bántotta az az eltökéltség, hűség, kitartás és szeretet, ami Jób szívében volt Isten felé. Ezért bocsátott rá a sátán csapásokat. S ezért kerül szenvedésbe Jób, egy napon elveszítve 10 gyermekét, házát, vagyonát, mindenét. Jób gyászol. S az a Jób, aki azelőtt ismerte és szerette Istent, ekkor különös imádságba kezd, amit furcsálhatunk is, ha tudjuk, hogy ő hívő ember volt: „Bár tudnám, hogy hol találom Istent?” Jób 23:3 – Jób válaszokat keres. Mire a könyvnek ehhez a 23. fejezetéhez érünk, már barátai, felesége és annyi ember véleményét meghallgatta. De egyik sem tudott neki mit mondani. S ezért hangzik így, a magára maradt, gyászoló ember imádsága: „Hol találom Istent?”

Egyrészt azt jelenti ez, hogy aki gyászban jár, annak az emberek nem tudnak mit mondani. A sírnál és ravatalnál derül ki, hogy igazából mennyit is érnek a mi emberei tanácsaink. Sok esetben csak okoskodás, elmélkedés, filozofálás. Ezek ma sem vigasztalják a gyászoló szíveseket. Aki ma gyászol, megannyi emberi tanácsot követően eljut előbb utóbb oda, hogy embereken túl néz és nagyobb igazság után szomjazik. S Jób ezt mutatja fel mindenekelőtt: Istenre van szüksége a gyászoló szívnek!

Ez az Ige üzeni ma ezt nektek is, gyászoló testvérek, akik a mögöttünk lévő esztendőben álltatok meg ravatal mellett, hogy nektek továbbra is Istenre van szükségetek! Eltelt kinek több, kinek kevesebb idő a gyászban. Vajon az embervilág nyújtott-e azóta hathatós segítséget, meg tudott-e maradéktalanul vigasztalni? Mi emberek, emberi módon nem tudjuk ezt megtenni. Mi, keresztyén emberek is, ha becsületesek akarunk lenni, ezt be kell ismernünk, de éppen ezért egy, Istentől kapott feladatunk lehet: Istenre mutassunk a ti gyászotokban! Ezért köszönjük, hogy elfogadtátok meghívásunkat, és együtt lehetünk ezen az alkalmon, mert ez is arról beszél, hogy Istent kell keresnie a gyászoló emberei szíveteknek!

Elmondja ez az Ige továbbá, hogy aki hitben járó ember, annak is lehetnek komoly hitbeli kérdései! Ahogy az Igében olvassuk a hívő Jób kérdését, ami még imádságnak is alig nevezhető, inkább egyféle sóhaj, felismerhetjük azt a nagy igazságot, hogy Istennek bátran el is mondhatjuk panaszunkat, és elé vihetjük imádságban mindazt, ami kétely kínozza a szívünket. Jézus mindig arra bíztatta tanítványait, hogy úgy imádkozzanak az Atyához, mint a gyermekek. S ahogy a gyermek közeledik a szülőhöz, s mondd mindent, ami eszébe jut, ugyanúgy kiönthetjük szívünket bizalommal Isten felé. S e mai Ige válhat gyermeki könyörgéssé: „Hol talállak Istenem!” Ez már mennyivel személyesebb és gyermekibb.

Higgyétek testvérek, hogy ha valaki őszinte szívvel imádkozik így, az választ nyer. Egyik hívő testvér, aki nagyon elveszett volt, élete értelmetlen, elmondta később, hogy egyszer egy csendes napon ült házának lépcsőjén és egy őszinte sóhajképpen, valami hasonlót gondolt mint Jób ebben az Igében, „Hol talállak Istenem!”, s akkor elmondja, hogy megnyílt az ég, válaszok érkezte az Igékből, a templomban, a szív csendjében, mert Isten nem hagyja magára az Őt keresőket ígérete szerint. „Aki hozzám jön, semmiképpen ki nem vetem!” – mondja Igéjében. S ez az asszonytestvér megtapasztalta, hogy Isten igenis válaszol, felel és nem közömbös szívünk fájdalma iránt. Ez az asszonytestvér egyébként az a Liza néni, akinek nemcsak a saját életét vigasztalta meg Isten így, hanem rajta keresztül számtalan áldást nyújtott másoknak is, hiszen megtért pedagógusként sok-sok Igét hirdetett az általa alapított Biatorbágyi missziós helyen. S boldogan mondta el, oly sokat, hogy megtalált az Úr!

Mai Igénk rámutat tehát, hogy nekünk az a kérdésünk, hogy „Hol talállak Istenem?” S közben nem mi találjuk meg Őt, hanem igazából Isten talál meg bennünket! Ma azért imádkozunk ezen az istentiszteleten, hogy ugyanígy találja meg Jézus azokat, akik ma Őt keresik. Jézus engem megtalált, mindörökre hűn szeret! – mondja egyik énekünk is. Könyörögjünk, hogy legyen ez minden időben valóság. Mert Jézus ma is keresi azokat a szíveket, akik mélyből jövő sóhajukkal nem keresnek mást már, csak Őt. Olyan egyszerű az evangélium: jöjjetek Jézushoz. Ahogy az újszövetségben olvassuk, hogy a tanítványok hívták egymást, Megtaláltuk a Messiást! De valójában Jézus találta meg egyen egyenként mindannyiukat. Filepet, a tanítványt is hívták társai, gyere, megmutatjuk kivel találkoztunk. De mikor odaér Jézushoz, akkor Jézus rámutat arra, hogy „Láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.” Fülöp pedig megdöbben, hogy az áll vele szemben, aki Istenként mindenéről tud, ismeri mélységeiben életét, látja cselekedeteit, átérzi kételyeit, s igazából ekkor találta meg Jézus. Mások is hívták, de Jézus talál meg, olyan személyesen, amire ember nem képes. – Lehet, hogy hívtak ma emberek, a meghívó, a hívogatás, s ezek fontosak is. De legyen áldott találkozásod a téged kereső Jézussal. A mai Ige arra buzdít, hogy mondd el neki Jóbhoz hasonlóan azt, ami bánt, akár gyász, kérdés, kétely, és tudjuk Jézus hű, és ígéretéhez hűen nem utasítja el azt, aki tiszta szívvel, őszintén kitárja előtte szívét.

Tegyük meg ma ezt a lépést, hogy Jézus vigaszt és élő reménységet nyújthasson, ami ezen a világon is túlér, hogy egykor vele lehessünk örökre! Ámen.




Szóljon hozzá

Név:
E-mail:
Az e-mail cím nem jelenik meg az oldalon
Szöveg: